Szántó Nikolett és a drift

2013.01.01. 13:45 2Fast 2Furious

Mind idehaza mind külföldön letette már a névjegyét az aszfaltra, Ő az első és ezidáig egyetlen nő a világon aki koedukált profi drift versenyt tudott nyerni. Magyarország drift királynője, aki sport történelmet írt, Szántó Nikolett.  Niki a maga szépségével és a róla megjelent tökéletes portfolióval szinte bármely férfi magazin hasábjára tökéletes választás lehetne. Ehhez ráadásul egy olyan vezetéstechnikai képesség párosul, melyet az erősebbik nem képviselői sokszor bizony sóvárogva néznek. Szántó Nikolett hat éves drift múltra tekinthet vissza, már a sportág első hazai versenyén is ott volt.  A kezdetektől sok időt és energiát fordított az edzésekre, melyet a közönség is versenyről versenyre láthatott, hogy elérje minden pilóta vágyát, a győzelmet.  A tavalyi esztendőben két drift sorozatban is fel tudott állni a dobogó legmagasabb fokára. 2011-ben a Hell Energy Országos Drift Bajnokság  máriapócsi futamán győzelmével világ sport történelmet írt, hiszen Ő az első nő aki koedukált profi drift futamot nyert.  Akkor az összetett pontállásban az előkelő 5. helyen zárt, megelőzve ezzel 34 vetélytársát. Az idei év bajnokságában a sok technikai nehézség után az utolsó tököli futamon végül sikerült dobogóra állnia.  A kilincs-kilincs melletti kieséses autós csatában sokszor óriási tempót felvállalva küzdött riválisaival szemben és bátorsága, agresszivitása - mely ebben a sportban nélkülözhetetlen - meghozta eredményét. Természetesen cikkünk főszereplőjét is kifaggattuk, hogy meséljen egy kicsit nekünk.

Drifting.hu: Először is gratulálok az eddig elért eredményeidhez, a legjobb 10-ben zártad a 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokságot. Mennyire vagy elégedett vele?

komment

Interjú Lakatos Zoltán - Lakyboy

2013.01.01. 13:42 2Fast 2Furious

Lakatos Zoltán, alias Lakyboy már szinte a kezdetek kezdete óta (mármint drift időszámítást alapul véve :)) eregeti a füstöt és egyre több versenyzőt utasít maga mögé. Most már nem csak a hazai mezőnyben, hanem a külföldiek között is bebizonyította, hogy ő és a "szexplatós" ritka jó páros, akikkel számolni kell. Lakyboy idén meg sem állt a dobogó legalsó, harmadik fokáig. ;)

RiKA: Elég szoros volt a szezon vége. Hogyan futottál neki az utolsó versenynek?

Lakatos Zoltán "Lakyboy": Nem tudok semmi újat mondani, maradtam a szokásaimnál, tervem a tervtelenség volt, rögtönöztem mint mindig! Valószínű, hogy taktikát kellene váltanom...... :)
 
RiKA: Kinek akarsz bizonyítani az elért jó eredményekkel?

komment

Interjú Szabó Szilárd

2013.01.01. 13:41 2Fast 2Furious

Mindenki "Édesapája", a vadállat Mercit nyúzó Szabó Szilárd második lett az idei bajnokság pro kategóriájában. Az idei szezonról és 2013-as terveiről faggattam őt...

RiKA: Hitted volna év elején, hogy a dobogó második fokára állhatsz majd fel?

Szabó Szilárd: Én a magam szórakoztatásáért driftelek elsősorban. Nem érdekel a helyezés, nem érdekel az eredmény, csak a drift és az élvezet. Nem gondoltam arra még a szezon elején, hogy akár a dobogó közelébe is kerülhetnék, nemhogy arra, hogy a második leszek. Nem foglalkoztatott mindez, de persze boldog vagyok nagyon.

RiKA: Kit tartottál esélyesnek az idény elején?

Szabó Szilárd: Így év végén már könnyebb lenne okosakat mondani. :)  Még a szezon elején az esélyesek közé soroltam volna a Zentai testvéreket és Indiánt is - ha elkészült volna az autója időben. Akiben nagyon "hittem" az Grózinger Zsolti volt, hiszen az előző idény végére nagyon jól összeszokott már az autójával. Úgy gondoltam idénre megérik a győzelem, hiszen végig nagyon agresszíven ment az M5-tel.

RiKA: Hogyan szuperált az autód?

komment

Címkék: előre kilinccselelőre kilinccsel

2012 PRO bajnoka: György Szilveszter

2013.01.01. 13:38 2Fast 2Furious

Interjú a 2012-es PRO bajnokkal, György Szilveszterrel

György Szilveszter, alias Hellveszter lett 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság pro kategóriájának bajnoka. Kemény mezőnyben állt helyt versenyről-versenyre és lett megérdemelten a legjobb idén...

RiKA: Gondoltad volna év elején, hogy év végén bajnok leszel?

György Szilveszter: Nem, nem ez volt a cél. Természetesen azért dolgoztunk, hogy a legjobb helyezést érjem el, amit csak lehet. Úgy indítottam az évet, hogy szerettem volna dobogóra állni. Az, hogy akár első is lehetek csak akkor tudatosult bennem, amikor megláttam pár verseny után a tabellát.

RiKA: Mennyire fontos a jó csapat?

György Szilveszter: Az a legfontosabb. Természetesen egy bajnoki cím megszerzéséhez elengedhetetlen az is, hogy ott legyek minden futamon fejben, fontos a tudás, de elérhetetlen lett volna mindez egy ennyire profi szervizcsapat nélkül.

RiKA: Hogyan szuperált a jó öreg E30 idén?

György Szilveszter: Tökéletes volt szerencsére. Minden egyes verseny előtt voltak apróbb fejlesztések, módosítások. Most már olyan versenyautóvá vált, hogy a jövő szezont úgy végigvinné, hogy nem hagyna cserben egy percre sem. Ütőképes autóvá vált az E30.

RiKA: Jövőre vele indulsz vagy már az új autóddal?

György Szilveszter: Az új autóval fogok biztosan.

RiKA: Mit lehet tudni róla?

komment

György Szilveszter a 2012-es drift bajnok

2013.01.01. 13:37 2Fast 2Furious

A hétvégén lezajlott Hell Energy Országos Drift Bajnokság szezonzáró futamát hosszú idő után gyönyörű versenyzéssel Varga Tamás „Puci” nyerte meg. A Végső Összecsapáson második lett Szabó Szilárd, így eredménye az összetettben is ezüstérmet hozott számára, megelőzve ezzel Lakatos Zoltánt. Az idei utolsó drift versenyen a dobogó harmadik fokára pedig hazánk egyetlen női pilótája Szántó Nikolett állhatott. György Szilveszter a 6. helyen zárt, ami elegendő volt számára, hogy megtartsa vezető pozícióját, és ezzel bezsebelje élete első bajnoki címét.

A tököli reptér helyszíne idén három alkalommal adott otthont a Hell Energy Országos Drift Bajnokság versenyeinek. A nyitó futamon, az óriási sikerrel zárult Lóerők Éjszakáján, valamint most hétvégén is több ezer néző volt kíváncsi hazánk legjobb drift versenyzőire. A szezonzáró drift versenyre a szakmai stáb egy igen érdekes nyomvonalat álmodott meg. A pontozás szempontjából az egyik legjobban figyelt megindítást ugyanis bőven száz feletti tempóban kezdték meg a pilóták, mely a végén egy hajtűkanyarba torkollott. A kontrollált keresztben csúszást így egy óriási fékezéssel is kombinálni kellett, ami a páros csatákban érdekes egymásra eséseket eredményezett. A nyomvonal sokkal inkább technikás, mint sem gyors volt, így a kisebb lóerővel rendelkező versenyzők számára is megnyílt a lehetőség a bizonyításra. Nem véletlen, hogy a futam harmadik helyezettje Szántó Nikolett is inkább a régi E30-as BMW-jét nyüstölte ezen a hétvégén, a Z4-es csúcsjárgánya pedig csupán látványosságként díszelgett a depóban. És ha már csúcsgép, akkor mindenképpen meg kell említenünk a NanoEnergizer Drift Team pilótájának Énekes Árpádnak Ford Mustang-ját. A csapat szerelői alig egy hét alatt rendezték újra az LS7-es Corvette motor belsejét, ami így már bőven 600 lóerő felett teljesít. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Európa egyik legszebben megépített drift verdájának büszke tulajdonosa lehet Árpi, ami a pályán gyönyörű látványt nyújtott ezúttal is.

komment

2012.évi Hell Energy Országos Bajnokság végeredmények

2012.12.31. 20:51 2Fast 2Furious

PRO és STREET  végeredmények : http://drifting.hu/eredmenyek-2012

CSAPAT  végeredmények : http://drifting.hu/Drifting_Csapat_Bajnoksag_2012

A döntő képekben :

Duen képei !

 

Cars & Girls képei !

komment

Címkék: Országos Energy Hell Bajnokság 2012.évi végeredmények

LakyBoy a 2012-es Trackwood hőse !

2012.12.31. 20:49 2Fast 2Furious

Véget ért az idei Trackwood Drift Festival, ahol minden idők legjobb csatáit és drift autóit csodálhattuk meg olyan versenyzőkkel, akik a világ bármely táján megállják a helyüket. A Drift Allstars és az EEDC nemzetközi mezőnye komoly kihívást jelentett hazánk legjobbjaink, azonban Lakatos Zoltán „LakyBoy” óriási küzdelem árán tudott felállni a dobogó harmadik fokára, melyre nagyon büszkék lehetünk!

 

Máriapócsra a RabócsiRing drift szentélyébe Európa minden szegletéből érkeztek versenyzők, a depóban sétálgatva pedig hajmeresztő látványban lehetett részünk. Az már köztudott volt, hogy az angol, ír versenyzők technikai felkészültsége és profizmusa egyedülálló, azt azonban senki nem gondolta, hogy még ezen is túltesznek az EEDC, azaz a Kelet-Európai nemzetközi sorozat litván, lett orosz és ukrán versenyzői. A mezőny legerősebb autójával Vents Pecak érkezett, aki egy BMW E36-os bódéba épített szörnyszülöttet hozott el nekünk a legjobb értelemben. Az autó csak nyomokban tartalmazott bajor elemeket ugyanis a teljes futóműve japán alkatrész alapokra épült, míg a szívét egy biturbós Corvette LS1 motor adta. Mindez belülről volt vezérelhető, így a 21 éves lett pilóta 700 és bevallása szerint 1050 lóerőig tudta húzatni „szekerét”. A versenyen 850 pacira volt programozva, miközben 1255NM nyomatékot adott le. A fiatal versenyző keveset edzett, mivel a vadonat új versenygumik csupán három kört bírtak. Nem túl meglepő ezért, hogy a kvalifikáción sem brillírozott, és 17. helyezésével az előtte végzett Kalydy Tamással került össze. Papírforma szerint Tamás M3-as BMW-jének nem sok esélye volt, hiszen háromszoros túlerőben várta riválisa. Óriási meglepetésre azonban Tamás rettentően megszorongatta ellenfelét, talán élete legbátrabb csatáját bemutatva. A bírák sem igen tudtak dönteni, és a visszahívás után megszületett az első meglepetés. A nézők nagy örömére a magyar pilóta továbbjutásával bebizonyította, hogy nem minden az autón múlik.

komment

Zentai Sándor az idei drift éjszakák ura!

2012.12.31. 20:46 2Fast 2Furious

A hétvégi Trackwood Drift Fesztiválon került sor a Hell Energy Night Drift Series utolsó versenyére, mely az Országos Bajnokságtól függetlenül értékelték összesítésben. Ebben a sorozatban kizárólag az éjszakai versenyek számítottak, melyen eldőlt, hogy Zentai Sándor Máriapócson aratott győzelmével a végső elszámolásban is megnyerte a sorozatot.

A magyar Night Series verseny nyomvonala lényegében nehezebb volt, mint a nemzetközi Drift Allstars/EEDC futam kihívása. Ismét ellenkező irányban kellett lefűzni a megújult RabócsiRing aszfaltját. Az edzések során viszont felváltott irányban gyakoroltak hazánk legjobbjai, mely során a technika ördöge ismét közbeszólt néhány szerencsétlenül járt versenyző kárára. A legbrutálisabb talán az lehetett mikor Galacs Gábor hűtő ventilátor lapátja figyelt ki a motorháztető tetején, épp amikor Gabi a 4. gangot váltotta V8-as E30-asával. A ventilátor természetesen minden lényeges elemet összekutyult a motorháztető alatt, így a Galacs Drift Team hosszú éjszaka elé nézett, de végül sikerült versenynapra összelapátolni működőképes állapotba az autót.

komment

Trackwood Drift Festival 2012 - fotók

2012.12.31. 20:43 2Fast 2Furious

Trackwood Drift Festival - Máriapócs -Night Drift Series , EEDC, Drift AllStars - fotók

komment

Címkék: fotók Series Drift Festival EEDC Máriapócs Trackwood -Night AllStars

2012.évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság Night Pro Series végeredmény

2012.12.31. 20:42 2Fast 2Furious

2012.évi Hell Energy Országos Bajnokság Night (Pro) kategória

végeredmény a III. forduló után:

1.    Zentai Sándor    104.p
2.    Szili Krisztián    90
.p
3.    György Szilveszter 82.p
4.    Zentai Attila    72.p
5.    Zalabai Zsolt    58.p
6.    Tóth Géza    58.p
7.    Énekes Árpád    56.p
8.    Smidéliusz Bálint 54.p
9.    Porkoláb Péter    51.p
10.    Szabó Szilárd    45.p
11.    Galacs Gábor    43.p
12.    Ládi Attila    43.p
13.    Varga Tamás    35.p
14.    Grózinger Zsolt    35.p
15.    Zahuczki Zsolt    33.p
16.    Szántó Nikolett    31.p
17.    Lakatos Zoltán    28.p
18.    Dely Domonkos    27.p
19.    Temesvári Péter    23.p
20.    Rózsa András    22.p
21.    Szilágyi Kálmán    20.p
22.    Hetyési Zsolt    10.p
23.    Kalydy Tamás    9.p
24.    Fehér Zsolt    9.p
25.    Varga Attila    8.p
26.    Korin Gábor    6.p

komment

süti beállítások módosítása