Drifting Generációváltás

2013.05.16. 00:10 2Fast 2Furious

Hölgyeim és Uraim! Eljött a pillanat, amikor is szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a Drift, a kilinccsel előre autózás művészete abba a korba lépett, amikor is a folyamatos technikai evolúciót és a sportágba érkező tehetséges fiatalokat már generációváltásnak titulálhatjuk. Hiszen még csak most kezdtük el mi is! Még frissnek hat minden rendezvény emléke, minden pilóta, minden autó, minden helyszín, a japán kifejezések, a gumifüst, a test-test elleni párbajok. Na, nézzük csak, miről is van itt szó!

 

Különböző technikák csatája...

 

A mezőny gyakorlatilag csak és kizárólag BMW E30-asokból állt. Tudod haver, a tömpe orrú hármas bömbi! Eleinte a sok kettőfeles között az egy-egy háromfeles volt a király, aztán valaki nagyot gondolt és bepakolta a vényócat. Cipőkanállal kellett besuszterolni, de sebaj, befért, ahogy az E36-os kormánya is a nagyobb szögek érdekében, de ekkor már nyomtuk vagy három éve. A japán vasak megmaradtak elszórt és érdekes próbálkozásoknak, de bajor uralom alatt állt a Kárpát medence és Európa nagy része is. Eltelt egy újabb év és hozta az új ötleteket. Kompresszorral és turbóval fújattuk a paripákat, és ahogy minden technikai újításnál illik, szerelgettük és oltottuk is őket rendesen, de haladtunk. Haladtunk a kezdeti kétszáz lóerőtől a háromszáz fölé és most már akadnak bizony négyszáz, sőt ötszáz lóval gazdálkodó négykerekű ménesek is a mezőnyben. A mai sikerrecept pedig így szól, végy egy E46-os bódét, könnyítsd le, amennyire nem szégyelled, reszelje bele egy japán hathengerest, jó nagy turbóval, vagy többel ízlés szerint, az óriás szöget biztosító lengőkart és a sokdugattyús versenyféket, valamint a mindenfelé állítható futóművet se felejtsd el, majd öntsél rá műanyagból csinos rucit és már mehetsz is kilinccsel előre, óriási gumifüstöt okádva, durrogva, tüsszögve.

Megérkeztünk Hölgyeim és Uraim! Ez itt a jelen. Kérjük Önöket, hogy a látottak miatt leesett állaikat ne felejtsék itt! További jó szórakozást kívánunk! Köszönjük, hogy a Driftet választották!

Ezek persze a saját gondolataim az elmúlt lassan egy évtized folyamatiról, de nézzük, hogy mit gondolnak erről, és a közelgő versenyről a különböző drift-generációk képviselői.

A kérdések minden esetben ugyanazok, a válaszadók pedig: az ifjú drift titán szerepében Sándor Ádám, a pontozóvá avanzsált futamgyőztes Mészáros Zsolt, a cirkusz porondmestere Lukács Dániel és az érett drift versenyző Dely Domonkos.

 

A cirkusz porondmestere Lukács Dániel :)

 

Mikor indultál el először kilinccsel előre?

Sándor Ádám: 15 évesen a bátyám MX5-ével egy elhagyatott, üres kamionparkolóban friss havon.  Úgy rendesen versenyezni tavaly kezdtem.

Mészáros ZsoltKecskeméten már az első Magyarországon rendezett drift versenyen volt szerencsém részt venni.

Lukács Dániel2006-ban vásároltam életem első olyan autóját, ami alkalmas volt a keresztben haladásra, ez egy Nissan 200sx, ami meg a mai napig meg is van. Ekkor indult be nálam valami, ami viszonylag gyakran végződött abban, hogy az autó a megszokotthoz képest más szögben haladt előre… Úgy alakult 2006 vége fele, hogy egyik barátom invitálására kilátogattam egy drift rendezvényre és megtetszett az, amit ott láttam, így 2007-től már a versenypályán, de nem versenyzői, hanem verseny rendezői színekben álltam a pályán… Ez a lelkesedés azóta is megmaradt, és versenyről versenyre próbálok segíteni a szervezésben-rendezésben.

Dely Domonkos: 2007-ben egy E30 3.5-el.       

 

Melyik a kedvenc helyszíned?

Sándor ÁdámMáriapócs és a Kakucsring.

Mészáros ZsoltMáriapócs természetesen, mert a pálya adottságai, meg a hangulat is ott a legjobb.

Lukács DánielEzen őszintén szólva még soha nem gondolkodtam. Minden egyes helyszín ahová kimentünk egy feladat volt, amit a leg jobban meg kellet oldani, így számomra nem azok voltak a szempontok, mint a versenyzőknek. Általában ez egy fordított helyzet, mert minden olyan pálya, vagy nyomvonal, amit a versenyzők kedvelnek az a szervezőknek egy nehezebben összerakható, vagy üzemeltethető rendszer… Ennek tükrében nekem Tököl a kedvencem. Nyitott, átlátható, alakítható, sok lehetőséggel, minden adott ott hogy jó rendezvényeket csináljunk.

Dely Domonkos: Hungaroring.

 

Az ifjú drift titán: Sándor Ádám

 

Létezik első generációs magyar drifter?

Sándor ÁdámLétezik bizony! Én láttam is!

Mészáros ZsoltÉn annak mondanám magam! ;)

Lukács DánielMa már igen léteznek olyan versenyzők, akik teljesen elszakadnak mind korban, mind stílusban mind tudásban azoktól, akik itthon ezt a sportágat elkezdték kiépíteni. Ezalatt értem azt, hogy az első generációs pilóták még saját kárukon tanulták meg mit szabad, és mit nem megtenni egy nagy sebességgel sodródó autó volánja mögött, ma már az a generáció kezd felnőni, (bar láttunk már arra példát, hogy fel is nőttek) akiket az első generációs pilóták tanítanak és így sokkal gyorsabban, sokkal nagyobb tudást tudhatnak magukénak, a puszta tehetségen kívül.

Dely Domonkos: Igen léteznek.

 

Van példaképed a magyar mezőnyben?

Sándor ÁdámDely Domonkost tartom a legjobb versenyzőnek, de úgy gondolom a pályán kívüli viselkedése is példaértékű. És ennek semmi köze ahhoz, hogy éppen most is lógok neki egy zsák pénzzel.

Mészáros ZsoltNincs, mert sok pilótát nagyon rutinos és igen nagy tehetségnek tartok! Pontozóbíró vagyok, ezért mindenki azonos elbírálást kap!

Lukács DánielNem igazan mondanám, hogy van példaképem, hisz mióta versenyeket rendeznek Magyarországon, aktív résztvevője vagyok majdnem mindegyik rendezvénynek, így jól ismerem a magyar élmezőny minden pilótáját. Nem tudok kiválasztani közülük egyet. Mindegyiknek tucatnyi jó tulajdonsága van, (mind versenyzői, mind emberi) amiért tisztelni lehet őket.

Dely Domonkos: Szeretem nézni, ahogy LakyBoy vagy Galán Erik megy.

 

A bíróvá avanzsált Mészáros Zsolt (középen)

 

Kik a legtehetségesebb fiatalok a mezőnyben?

Sándor ÁdámA kakucsi futamon láttam egy srácot dominó matricás e36-ban szerintem elég jól ment, én azóta neki szurkolok.

Mészáros ZsoltSzerencsére azt tapasztalom, hogy egyre többen kezdenek el driftelni, vagy térnek át erre a szakágra, ezért jó nézni a legtehetségesebb újoncokat!

Lukács DánielNem fogok neveket írni az nem lenne korrekt mindenkivel szemben, ha kiválasztanék pár kedvencet, de érdemes megnézni, a tavalyi, vagy akár az idei street bajnokságok első helyezettjeit. Mind csupa tehetséges fiatal, akik bebizonyították, hogy Tehetségük mellet már tudást is szedtek magukra.

Dely Domonkos: Talán Sándor Ádám :-)

 

Mit vársz a következő versenytől Máriapócson?

Sándor Ádám: Sok-sok szeszes ital akciót a büfében, különös tekintettel a vasárnap esti bulira és hogy a Red Bull szponzori szerződést ajánljon.

Mészáros ZsoltMindenképpen jó versenyre számítok, hiszen a versenyzők már jól ismerik a nyomvonalat, ezért komoly kvalifikációkra, és nagyon szoros tsuisó csatákra lehet felkészülni! Mindenki, aki teheti, látogasson el hozzánk, és élje át velünk együtt a sebesség, gumifüst, és a lóerők jó hangulatú egyvelegét! Viszlát, Máriapócson! ;)

Lukács DánielMáriapócs mindig is az egyik leghangulatosabb verseny volt, hatalmas csatákat vívnak a pilóták a katlanban, ami teljesen feltüzeli a nézőket. Ez Máriapócs, nagyjából ez a minimum amit elvárok tőle.

Dely Domonkos: Én sajnos nem indulok, de megyünk Ádámnak szurkolni, hátha kupával tér haza a Dominó Drift Team!

 

Dely Domonkos: az érett drifter

 

A következő viadal helyszíne tehát a hazai driftélet egyik bástyája, a tradicionális, a mindig fantasztikus hangulatú, a fanatikus rajongókkal teli Máriapócsi katlan, a Rabócsi Ring. Érdekes, hogy ez az épített és ily módon kötött nyomvonalú aszfaltcsík, minden alkalommal új kihívást jelent a pilótáknak és megunhatatlan szórakozást nyújt a nézőknek. Mentünk itt már éjjel és nappal, hőségben és esőben, változattuk a menetirányt, és az érintési pontok mozgatásával nehezítettük a versenyzők dolgát és valahogy mindig jó volt, és az lesz most is. Persze nem lehet „Pócs” meglepetés nélkül, ezért idén először a világon május 19-20-án bemutatkozik egymásnak a rallycross és a drift szakágak színe-java. Helyszíni interjúk, garázstitkok, versenyzők és versenyautók testközelből, és ami tuti biztos, hogy pünkösdhétfőn, ha ott leszel, márpedig ott leszel, akkor a füleden is folyik majd az adrenalin. A következő versenyig pedig csak erről mesélsz.

 

Jegyárak:

Május 19. vasárnap:

• felnőtt 1.200,-

• gyerek 500,- / 3-12-éves korig

• parkoló 300,- / kocsi

Május 20. hétfő (Pünkösd hétfő):

• felnőtt 2.500,-

• gyerek 1.000,- / 3-12-éves korig

• parkoló 300,- / kocsi

 

További információ:

http://drifting.hu/esemeny/magyar-profi-drift-bajnoksag-2-fordulo-rallycross-drift-fesztival-majus-19-20

Cikk by Kocsner László

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilinccselelore.blog.hu/api/trackback/id/tr835302452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása